• Végre egy jó hír. A 2006. február 16-án megszavazott törvény szerint minden olyan külföldön született személy, akinek legalább egyik nagyszülõje az anyaország állampolgára volt, jogosult az anyaország állampolgárságára – Portugáliában. Portugália területe és lakosságának száma majdnem teljesen megegyezik Magyarország területének nagyságával és lakosainak számával. A becslések szerint a portugál kettõs állampolgársági törvény csaknem hatmillió Brazíliában, Argen-tinában és Venezuelában élõ portugált érint. A portugál kormány azonban nem ijesztgette a portugálokat száznyolcvanmillió brazil, negyvenmillió argentin és huszonötmillió venezuelai beözönlésével Portugáliába.

„Portugál” portugálok és „portugálabbak”
A portugál kormány azért nem ijesztett, mert a portugál szavazópolgárok szemében az, akinek legalább az egyik nagyszülõje portugál állampolgár volt, és az illetõ személy igényt tart a portugál állampolgárságra, az ugyanolyan portugál, mint a „portugál portugál”. A portugál értelmiség tagjai pedig a mellébeszélés és hazugságok helyett tárgyilagosan tájékoztatták a választópolgárokat a kettõs állampolgárság természetérõl és annak jelentõségérõl.
A portugál példa, a portugálok befogadó és magától értetõdõ igenlõ döntése, valamint az Európai Uniónak a kettõs állampolgárságot mindinkább pártfogoló magatartása ma még élesebb fényben tünteti fel a 2004. december 5-ét megelõzõ magyarországi ellenkampány nemzetellenes és antihumánus voltát.
A határon túli magyarok kettõs állampolgársági kérelmének elutasítása olyan elemi rendellenesség volt, amely ellenkezik a közösségi lét legalapvetõbb reflexeivel. Ma már hivatalosan is elfogadott, hogy a kettõs állampolgárság az önként vállalt önazonosságot és a jelképes hazatérést jelenti.

Kit gyõzött le Gyurcsány?
Gyurcsány Ferenc a népszavazás után ujjongva kijelentette: „Gyõztünk!” Kit gyõztünk le, önmagunkat? Az ország  miniszterelnöke megnyerte a csatát, a nemzet pedig elveszíti a háborút, mert ma már mindinkább nyilvánvaló, hogy a kettõs állampolgárság elutasítása hosszú távon az egész nemzet vesztesége.
A közelgõ magyarországi parlamenti választások felfokozott hangulata ismét felidézi a december 5-i népszavazással kapcsolatos ellenkampány hazugságait és annak nemzetellenes indítékait. Emlékezzünk: Tamás Gáspár Miklós, aki legtöbbször filozófusként írja alá cikkeit, „Tartózkodunk a szavazástól” címû írásában (Népszabadság 2004. november 13.) az általános választójog használata ellen agitál.
A 2004. december 5-e óta eltelt idõ távlatából, és a kettõs állampolgárságra vonatkozó új európai alapelvek ismeretében vizsgáljuk meg közelebbrõl a fenti balliberális álláspontot. Mint ismeretes, 2004. december 5-én a magyarországi választópolgárok hatvan százaléka el sem ment szavazni. A Századvég Politikai Elemzések központja számítógépes becslése szerint Magyarországon 2004. december 5-e óta legalább tizenöt százalékkal növekedett azoknak a száma, akik az elkövetkezõ országgyûlési választásokon sem szándékoznak szavazni. A nem szavazók magas számaránya rövid távon roppant elõnyt jelent annak a politikai entitásnak a számára, amely elõtte is hosszú ideig hatalmon volt, és egy meghatározott arányú, megszervezett és a hatalmi rendszerbe beépült szavazótáborral rendelkezik.
A kettõs állampolgárság elleni kampány képviselõi Magyarországon is a nem szavazók táborának további növelését szorgalmazzák. A nem szavazók hatalmas számaránya hosszú távon azonban roppant veszélyt rejteget magában, mert tényleges vagy mesterségesen szított válsághelyzetben az elkötelezetlen és politikailag felkészületlen tömegeket a kellõ módszerekkel igen könnyû egy veszélyes vagy igazságtalan ügy érdekében mozgósítani.
A határon túli magyarok többsége számára azonban magyarságuk még jelent valamit. A kettõs állampolgárság elleni kampány szószólói tudták, hogy a kettõs állampolgárság esetleges megszavazásával a késõbbiekben olyan szavazópolgárokkal kell számolniuk, akik nyolcvanöt éven át a legmostohább körülmények között is megõrizték identitásukat, és hûek maradtak kultúrájukhoz.
A 2004. december 5-i népszavazás ellenkampány-szószólói nyíltan hirdették, hogy a magyarországi baloldal azért nem hajlandó megadni a határon túli magyar nemzeti közösség tagjainak a kettõs állampolgárságot, mert azok elmennek szavazni, tehát gyakorolják majd demokratikus jogaikat és kötelezettségeiket.
Illyés Gyula Petõfi Sándor címû könyvében azt ajánlja, hogy nemcsak a felemelõ és vitézi tettekre kell emlékezni, hanem okulásul az olyan szégyenletes eseményekre is, mint például Petõfi Sándor egykori követté választásának kudarca.

Szégyenoszlopot!
Reméljük, hogy Magyarország hamarosan a kezébe veszi a saját sorsát, és lesz erkölcsi ereje szembenézni a közelmúlt eseményeivel. Ha ez megvalósul, akkor Illyés Gyula ajánlatának szellemében a 2004. december 5-i népszavazás elleni kampánynak külön szégyenoszlopot kell állítani, Gyurcsány Ferenc, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Kis János és Bauer Tamás neve pedig kiemelkedõ helyen szerepeljen ezen az oszlopon.
Addig pedig tisztelje mindenki a portugálokat és mindazokat a nemzeteket, amelyek számára a kettõs állampolgárság megszavazása a magabiztosság, az elõrelátás, a nyitottság, a befogadókészség és a demokrácia tiszteletének tanújele, nem pedig a pillanatnyi elõnyök, a félelem és az ösztönös elutasítás függvénye.